Rólunk írták/mondták:
Először is szeretném kifejezni a hálámat és köszönetemet az eddigi együttműködésért!
Rendkívül elégedett vagyok az Önök munkájával.
Külön köszönöm a sok segítséget, a bíztatást, az odaadást, az alázatos hozzáállást és a megértést, amit mindvégig tanúsítottak.
Őszintén remélem, hogy a jövőben is lesz lehetőségünk együtt dolgozni más pályázatokon.
Még egyszer köszönöm a támogatásukat és a munkájukat!
2009-ben engem is megkeresett a Marosvásárhely-i CEPU KFT. Akkor szándékomban volt befektetni a cégbe és a vissza nem térítendő támogatásokra esett a választásom. Igy kezdődött el az együttmüködésem a CEPU KFT-vel. Alkalmam volt együtt dolgozni kompetens, kitartó, odaadó és barátságos, felkészült emberekkel. Az eredmény?Megnyertük a pályázatot és a befektetéshez szükséges összeget a CEPU KFT profizmusának köszönhetően. Egy idő után ismét szándékomban volt letenni egy pályázatot és elsősorban földrajzi szempontokat is figyelembe véve, egy hozzám közelebbi pályázatíró céget választottam, de az eredmény nem volt az elvárásoknak megfelelő. Elvesztegetett idő ,pénz és energia. Igy hát 2016-ban ismét a CEPU KFT -hoz fordultam egy újabb finanszírozási pályázatért.Természetesen ez a pályázat is nyertesnek volt nyivánítva. Nagyon meg vagyok elégedve és bízalommal ajánlom mindenkinek, aki vissza nem térítendő támogatásokat akar megpályázni cégének, hogy forduljanak a CEPU-hoz a siker érdekében. Sok sikert mindenkinek! Köszönjük
Szívből jövő köszönetünket szeretnénk átadni a cégünk iránt kimutatott profizmusukért, türelemükért és odaadásukért. Egy sikerrel koronázott partnerkapcsolat jött létre közöttünk, amiből a cégünk sokmindent tanulhatott.Teljes meggyőződéssel ajánljuk a S.C.CENTRU DE ELABORARE PROIECT UNIONALE S.R.L céget.Köszönjük
Az első lépés egy telefonos megkeresés volt a CEPU egyik munkatársa részéről. Először idegenkedve, de nyitott voltam a megkeresésre, amely a végén sikeres volt. Miért szavaztam bizalmat? Először is egy olyan cég, amely 2006 óta a romániai piacon van jelent valamit. Azután a CEPU munkatársai nagyon türelmesen válaszoltak kérdéseimre. Bár eddig még nem találkoztunk egy idő után úgy kértem tanácsot telefonon vagy e-mailen keresztül mintha mindennapos vendég lennék irodájukban! Ez sokat számit. Az együttműködés eredménye: egy sikeres pályázat! Bevallom, sokat segített az is, hogy anyanyelvemen beszélhettem, kérdezhettem, irhattam!!!Ezúton szeretném megköszönni a kitűnő, szakmailag profi együttműködést! Szavazzanak bizalmat a CEPU-nak és munkatársainak!!!
…és ha egyszer szeretnék még pályázni??? Csakis a CEPU és annak munkatársai!!!
A CEPU tanácsadó cég ,a szaktanácsadói csapatával, elkészítette számunkra a pályázati dokumentációt, egy olyan magas minőségi színvonalon, amely a pályázat megnyerését eredményezte. Az egész együttműködésünk során a kommunikáció kiváló volt, a szerződésben foglalt határidők be voltak tartva.Abban az esetben ha ujabb vissza nem téritendő forrásokat szeretnénk megpályázni ujra ugyanehhez a céghez fogunk fordulni, melegen ajánlva öket más pályázni akaróknak is.
A CEPU SRL-vel való közös munka egy telefonbeszélgetés alapján kezdödött. Mi egy bukaresti cég vagyunk, ők marosvásárhelyi-ek, és a pályázat megvalósitása pedig Craiova-n történik. A szóban forgó telefonbeszélgetés meggyözött arról minket, hogy ők azok akikre szükségünk van – nyitott, kommunikatív, dinamikus, rugalmas, becsületes, határozott csapat. Elsősorban vonzott minket az a szigorú hozáállás, amellyel összegyűjtötték ötleteinket a pályázathoz, másrészt a szakmai hozzáértésük, ami a pályázat lebonyolitását,elkészitését illeti. Míg más ügynökségek marginalizálják, mellözik a kis és közepes vállalkozásokat, addig a Cepu időt szánt arra, hogy megértse üzleti elképzeléseinket, meghallgassa gondolatainkat, kérjen visszajelzéseket, hogy javaslatokat dolgozzon ki és időben szolgáltasson és gyakorlatba ültessen, az eredeti megállapodásunknak megfelelően. A Cepu a mi megbízható tanácsadó cégünk, melyet bizalommal ajanlunk.
Nagyon örülünk a CEPU-val való együttmüködésnek. Azt akartuk, hogy az európai alapokat lehívni szándékozó pályázatunk ne ütközzön semmilyen akadályba, ezért fordultunk profi szakemberekhez. Egy piacikutatást követően választottuk a CEPU Kft.-t, akik nem okoztak csalodást és ténylegesen, az általuk elkészitett pályázatot nyertesnek nyilvánitották. Annak ellenére, hogy a hatoságok többször kértek különböző “pontosításokat”, a Cepu folyamatos támogatást nyujtott, és kellő időben válaszolt mindenre, úgy, hogy belefértünk az előírt határidő keretébe. Ezuttal is elismerésünket szeretnénk kifejezni a CEPU iránt és felsoroljuk az erősségeiket meglátásunk szerint: pontosság, szakszerűség, hozzáértés, tapasztalat.Kivánunk Önöknek sok sikert a továbbiakban is!
“Az építőipari piac gyors fejlődésének köszönhetően, az egyetlen esély, hogy versenyben maradjunk, az uniós források lehívásának lehetösége volt.Így 2009-ben fordultam a CEPU Kft.-hez szaktanácsadásért ,egy olyan pályázat elkészítésének gondolatával ami egy beton és habarcselöállitó üzem megvásárlását és üzembe helyezését célozta meg, valamint egy billenös teherautó beszerzését. A szaktanácsadó és a pályázatiró szakmaiságának köszönhetően a pályázat sikeres volt. Ez volt az első közös sikere a MATERO-AMA – CEPU csapatnak.
Felbuzdulva az első pályázat sikerén, a 2010-es esztendőben a CEPU Kft. szaktanácsadojával egy ujabb támogatási vonal kidolgozását céloztuk meg, amelynek célja az energiahatákonyság növelése annak érdekében, hogy ez energiamegtakarítást eredményezzen. Ezt a pályázatot is sikeresen birálták el, jelen pillanatban megvalósítási folyamat végén járunk. Ez volt a második közüs sikere a MATERO-AMA – CEPU csapatnak.
A CEPU szakameberei olyan partnerek akikre minden cégnek szüksége van,ahhoz hogy egy jó fejlesztési ötletet SIKERRÉ változtasson.”
A hazai pályázati kiírások közül a befektetési pályázat volt a cégünk fejlesztési elképzeléseinek megfelelő. Élelmiszeripari termékek feldolgozásához szükséges gépeket gyártunk, melyek előállításához szükséges gépeket pályáztunk meg. Cégünk és a CEPU között a pályázat megírásakor nagyon kooperatív kapcsolat alakult ki. Mi magunk nagyon igyekeztünk, hogy a pályázat beadásához szükséges dokumentációt időben a pályázatírók rendelkezésére bocsássuk, ők pedig nyertes pályázatot írtak nekünk, mellyel vissza nem térítendő támogatáshoz juttatták cégünket. Köszönet érte.
Cégünk, egy sikeresen működő fogtechnikai labor. Ügyfeleink még jobb kiszolgálására technológiánk felújítását határoztuk el. Nagy örömmel vettük a CEPU megkeresését, akik segítséget ígértek hazai, vagy unióst támogatások megszerzésében. A pályázatíró csapattal és az őket segítő adminisztratív munkatársakkal nagyon jó együttműködéssel sikeres pályázatot nyújtottunk be. Itt hívom fel vállalkozó társaim figyelmét arra, hogy egy bizalmi kapcsolat, egy jó szakember gárda és egy kiváló fejlesztési elképzelés még erősebbé teheti az amúgy is sikeres céget.
Cégünk még gazdaságosabb működése érdekében mi egy környezetvédelmi pályázat megírásával bíztuk meg a CEPU KFT-t. A vállalkozásunk sikerességének titka többek között a jó időgazdálkodásban is rejlik . Szállodáink működtetése nem engedi meg, hogy olyasmire pazaroljunk energiát, ami egyszerűbben is megoldható. Kazánházunk felújítását, és a napelemek kialakítását pályázati pénzből kívántuk megoldani, és meg is nyertük a vissza nem térítendő támogatást . A kommunikáció teljes mértékben informatikai úton történt, a kapcsolattartás e-mailen, telefonon, gyorspostán működött. Időben, pontosan, gyorsan, és eredményesen dolgoztak CEPU- s szakemberek. Őszintén ajánlom azoknak a vállalkozó társaknak, akiknek idejük kevés, de munkájuk és elképzelésük bőven van.
Nagy érdeklődéssel fogadtam a Cepu KFT szolgáltatásának ajánlását, aminek keretén belül felajánlották, egy pályázat kidolgozását cégemnek. Nagyon sikeresen és együttműködően tudtam velük dolgozni így meg is lett a nyerő pályázat.Mindenkinek csak ajánlani tudom a Cepu KFT-t.
A sikeres pályázat kidolgozását követően, a kitünő együttműködésnek köszönhetően, a vizsgálóhatóság látogatása is sikeresen lezajlott.
A sikeres eredményhirdetést követően köszönettel tartozunk Önöknek a sikeres pályázat kidolgozása miatt.
A CEPU KFT-nak köszönhetően, jelenleg egy győztes pályázattal büszkélkedhetünk, amelynek finanszírozási szerződését nemrég irtuk alá. Ezúton köszönetet szeretnék nyilvánítani a teljes CEPU csapatának, és különösen H. Emőkének a gyors és szakszerű munkájáért amit a pályázat előkészítése során tanúsított.