Aktuális Információk

1005, 2023

Nettó 56 milliárd euró támogatást kapott az EU-tól Románia a csatlakozása óta

Csatlakozásától mostanig Románia nettó 56 milliárd euró támogatásban részesült az EU-tól - tájékoztatott kedden az Európa-nap alkalmából a beruházásokért és európai projektekért felelős minisztérium. A közlemény szerint az összegből 46,5 milliárd euró a strukturális és beruházási alapokból és a leginkább rászoruló személyeket támogató segítségnyújtási alapból (FEAD) származott: ebből 16,9 milliárdot a 2007-2013-as, 27 milliárdot a 2014-2021-es, 716 milliót pedig előfinanszírozásként [...]

2302, 2023

Újabb támogatást igényelhetnek a romániai vállalkozások

Az RMDSZ kormányzati munkájának egyik fontos célja a vállalkozások támogatása és versenyképességének növelése – olvasható a Szövetség közleményében. Tudatják, ezt segíti elő az a legújabb, 35 millió eurós pályázat, amelyen a cégek vissza nem térítendő támogatást kaphatnak arra, hogy bejegyezzék őket a romániai tőzsdére. „Az a célunk, hogy a romániai vállalkozásoknak minél több lehetőséget biztosítsunk a fejlődésre, a terjeszkedésre. A [...]

1901, 2023

Maximum százezer eurós támogatást is kaphatnak digitalizációra a mikro-, kis- és középvállalkozások

Az RMDSZ kiemelt célkitűzése a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása és versenyképességének növelése. Éppen ezért dolgoztuk ki a kis- és középvállalkozások digitalizációjáról szóló pályázati kiírásunkat, a cégeket abban segítjük ezzel, hogy több, jobb terméket tudjanak előállítani – olvasható a Szövetség közleményében. „Mint ismeretes, decemberben tettük közzé a mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjára szánt pályázat útmutatóját, mellyel kapcsolatban most megjelent néhány [...]

1901, 2023

Tizenhat év alatt 80 milliárd euró uniós támogatás érkezett Romániába

Romániának mintegy 54 milliárd euró tiszta bevétele volt az elmúlt 16 esztendőben a Brüsszelből érkező uniós támogatások révén. Az uniós források egyik fő kedvezményezettje a mezőgazdaság. Nyolcvan milliárd euró uniós támogatást tudott felhasználni Románia az elmúlt 16 esztendőben. A 2007-es európai uniós csatlakozás óta Bukarest összesen 26,4 milliárd eurót fizetett be a közös kasszába, így az ország tiszta nyeresége 53,6 [...]

2112, 2022

Áldott, Békés Karácsonyt és egy Boldogabb Új Évet!

Köszönjük, hogy velünk tartottak 2021-ban is és reméljük fel tudtunk emelkedni az Önök elvárásaihoz. Bizalommal forduljanak hozzánk 2022-ben is. Addig is a CEPU KFT minden kedves ügyfelének, munkatársának, partnerének és mindazoknak akik bennünket követnek, kiván sok egészséget, Áldott, Békés Karácsonyt és egy Boldogabb Új Évet! ....és természetesen minél több sikeres pályázatot!

1711, 2022

Vissza nem térítendő támogatások élelmiszeripari vállalatok részére

Sürgősségi rendeletet fogad el a kormány a malomipari, étolajipari, tejipari és takarmányipari vállalatok támogatásáról – közölte a kabinet szerdai ülésének elején Nicolae Ciucă miniszterelnök. Az Agerpres által idézett nyilatkozat szerint 500 ezer euróig terjedő vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a felsorolt ágazatokban tevékenykedő cégek a mezőgazdasági minisztériumnál. A keretösszeg 200 millió euró! A miniszterelnök közlése szerint a támogatásokkal ellensúlyozni szeretné [...]

3110, 2022

Meghosszabbították a vállalkozások energiahatékonyságát célzó pályázatok benyújtási határidejét

Az Európai Beruházások és Projektek minisztériuma október folyamán három pályázatot írt ki, összesen 500 millió euró értékben, a vállalkozások energiahatékonyságának és energiafüggetlenségének elősegítésére, illetve új megújuló energiaforrások beszerzésére. A Nagy Infrastruktúra Operatív Programon (POIM) keresztül megvalósuló kiírásokra az IMM Recover online platformon lehet benyújtani a pályázati dokumentációkat. A módosult pályázati határidők a következők: október 11.–november 9. között: 200 millió euró [...]

510, 2022

Közvitára bocsájtották a vállalkozások digitalizációjára szánt pályázati útmutatót

Az Országos Helyreállítási Terv keretében az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma 347,5 millió euróval támogatja a vállalkozások digitalizációját. A mikro-, kis- és középvállalkozások akár 100 000 eurós támogatást is kaphatnak, melyet digitalizációval kapcsolatos beruházásokra költhetnek. „A gazdasági helyzet az utóbbi időben sajnos nem kedvezett a technológiai fejlődésnek. A vállalkozásoknak a talpon maradás is nehéz volt, a digitalizációra nagyon kevesen tudtak [...]

3009, 2022

Megjelent a vállalkozások energiahatékonyságát célzó végleges pályázati kiírás útmutatója

Az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma 500 millió euróval támogatja a vállalkozói szférát. A Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) keretében kiírt pályázatból a vállalkozások energiahatékonnyá tehetik az ipari épületeiket és új megújuló energiaforrások beszerzésére is lehetőségük van. „Az energiaárak növekedése mindannyiunkat közvetlenül érint. Szükség van olyan intézkedésekre, amelyekkel ez a folyamat visszafordítható. Lehetőséget kínálunk a vállalkozásoknak arra, hogy új energiaforrások [...]

1909, 2022

Élelmiszer- és építőipari KKV-k 50 és 500 ezer euró közötti összegekre pályázhatnak október 7-től

Megjelent az élelmiszer- és építőiparban érdekelt kis- és közepes vállalkozásoknak szóló, 411 bis pályázatként ismert támogatási keret végleges kiírása, amelynek keretösszege 300 millió euró. A támogatásra a jó gazdasági mutatókkal rendelkező kkv-k jogosultak. Az összeget az Európai Projektek és Beruházások Minisztériuma uniós forrásokból fedezi. „A járványhelyzet, a szomszédban dúló háború nagyon nehéz helyzetbe hozta nemcsak az embereket, hanem a vállalkozókat [...]

Kérj ingyenes tanácsadást