Az RMDSZ kormányzati munkájának egyik fontos célja a vállalkozások támogatása és versenyképességének növelése – olvasható a Szövetség közleményében. Tudatják, ezt segíti elő az a legújabb, 35 millió eurós pályázat, amelyen a cégek vissza nem térítendő támogatást kaphatnak arra, hogy bejegyezzék őket a romániai tőzsdére.

„Az a célunk, hogy a romániai vállalkozásoknak minél több lehetőséget biztosítsunk a fejlődésre, a terjeszkedésre. A Bukaresti Értéktőzsdén való részvétellel új befektetőket találhatnak, ezáltal pedig tovább tudnak terjeszkedni, új munkahelyeket létrehozni” – jelentette be Hegedüs Csilla államtitkár.

Az elnyerhető összeg közel 30 ezer euró (áfával) azoknak a cégeknek, amelyeket a többoldalú kereskedelmi rendszeren, illetve 238 ezer euró (áfával) azoknak, amelyeket a szabályozott piacon keresztül jegyeznek be a tőzsdére.

Az Országos Helyreállítási Tervből megvalósuló kiírásra beérkező pályázatokat folyamatosan értékelik majd.

A pályázatokat március 6-án 10.00 óra és április 6. éjfél között várják ezen a platformon.

További részletek a pályázati programról

forrás: maszol.ro