Harmincegy és fél millió euróra pályázhat Marosvásárhely, miután a Gyulafehérvári Központi Fejlesztési Régió szakemberi pozitívan véleményezték a város Mobilitástervét és a Városfejlesztési Stratégiáját.
A két dokumentum elkészülése és elfogadása feltétele volt annak, hogy a város megpályázhassa a rövid és hosszú távú terveiben szereplő elképzelésekre szükséges uniós pénzalapokat. Megkérdeztük a városháza sajtóirodájától, hogy melyek a következő lépések. A Marosszéki Közösségi Alapítvány elnökét, Gál Sándort pedig megkértük, értékelje a Mobilitástanulmányt. A város rendelkezésére 31,583 millió euró áll, mindezt lehívhatja, ha életképes pályázatokat nyújt be,s ezek a lakosok életkörülményeinek javulását és a környezetkímélő tömegközlekedés bevezetését célozzák meg. A rövid- és középtávú városfejlesztési tervekben többek között játszóterek, parkok, oktatási központok kialakítása, korszerű tömegközlekedés megszervezésre, aszfaltozott utcák, emeletes és föld alatti parkolók, kerékpárutak szerepelnek, három Maros-híd, és természetesen nem hiányzik a Tudor és a volt November 7. lakótelepet a Somostetővel összekötő libegő sem. Egy nemkormányzati szervezeteknek helyet adó központot is szeretne kialakítani a városháza, ez a Dózsa György út 9. szám alatt, a volt Hangya épületben működne. A közlekedési stratégiában többek között szerepel a kerékpárutak kiépítése, több utca korszerűsítése, a földutak teljes felszámolása, föld alatti és emeletes parkolók építése a főtér, a nagykórház és a Somostető közelében, a Győzelem és Rózsák tere teljes korszerűsítése.
Külön fejezet foglalkozik a tömegközlekedés fejlesztésével, a gépjárműpark teljes cseréjével, a peremtelepülések Marosvásárhellyel való összekapcsolásával, valamint ide tartozik a vidéki autóbuszmegállók teljes korszerűsítése is. A turizmus fejlődését többek között a Víkendtelep bővítésétől, a Poklos és Maros partján kialakítandó zöld parkok létrehozásától, a sportlétesítmények bővítésétől és az úgynevezett olimpiai falu megépítésétől várják. De felélesztenék a Drakula tervet is, amelynek révén Marosvásárhely érintésével, látogatásával Segesvárra „csalnák” a külföldi vendégeket. Nem marad ki a tervből Szováta bevonása sem. A szennyezés csökkentése, környezetvédelem fejezet alatt többek között a vegyipari kombinát meddőhányója felszámolásának befejezése és egy napelempark kialakítása szerepel, de a városháza szeretné, ha rendbe tehetné a meggyesfalvi volt téglagyár környékét is.
A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére a városháza sajtószóvivője, Cosmin Blaga elmondta, hogy három lépésben lesz lehetőség uniós pénzalapokat lehívni, s a két tanulmányban szereplő tervek minél nagyobb részét megvalósítani. 2018. január 19-ig be kell nyújtania a legfontosabbnak tartott, prioritást élvező projektek vázlatát az előválogatást végző bizottsághoz. Az itt dolgozó szakemberek fogják eldönteni, hogy melyek azok a tervek, amelyek megfelelnek a kiírásoknak és támogatásra érdemesek. Majd 2018. december 31-ig be kell nyújtani a jóváhagyott projektek támogatási kéréseit. Végül 2019. január 1-jétől további pályázatokat lehet benyújtani, de ebben az esetben Marosvásárhely már más megyejogú városokkal száll versenybe a vissza nem térítendő támogatásokért. Arra a kérdésünkre, hogy a város első körben mit kezel prioritásként és milyen pályázatokat fog benyújtani, a válasz elmaradt.
Gál Sándor is kíváncsian várja, hogy az elkövetkező években a városfejlesztési és mobilitási tervekből melyek lesznek azok az elképzelések, amelyek elsőbbséget élveznek. Elismeri, hogy a mobilitásterv elkészítése során szervezett közvitákon elhangzott, többek között több, általuk benyújtott javaslat is bekerült a dokumentumba. Azonban erős fenntartásai vannak arra vonatkozóan, hogy ezekből melyek és mikor fognak megvalósulni.