3003, 2015

Közel százmillió lejt pályázhatnak meg a méhészek

Kevés megyei méhész él az országos méhészeti program által kínált lehetőségekkel − derült ki a szombati csíkszéki méhészfórumon, ahol a megpályázható kiírásokról is beszámoltak az illetékesek. A fórum másik témája a méhegészségügyi problémák megvitatása volt. A 2014−2016 közötti időszakban 90 millió lejt pályázhatnak meg az ország méhészei, ennek az összegnek felét állami, másik felét pedig az Európai Unió költségvetéséből finanszírozzák. Az [...]

1803, 2015

Pályázhatnak a fiatal gazdák

A képzett fiatal gazdáknak és az egyesületben, társulásban tevékenykedőknek kedvez leginkább a Nemzeti Vidékfejlesztési Program (PNDR) két, már közzétett, jövő héttől pályázható kiírása. A fiatal gazdák akár 50 ezer euróra, az eszközparkjukat és farmjukat bővíteni akarók pedig 100-400 ezer euróra pályázhatnak. A fiatal gazdálkodókat, illetve az eszközpark bővítését támogató – Nemzeti Vidékfejlesztési Programban szereplő, uniós alapokból finanszírozott – két kiírásra [...]

1102, 2015

Az elkövetkező hónapokban számos pályázati felhívás fog megjelenni

Digi24 kereskedekmi TV csatorna által feltett kérdésre, miszerint miért késnek a 2014-2020-as költségvetési időszakra vonatkozo pályázati felhívások, a miniszter válaszában garantálja, hogy az elkövetkező hónapokban számos pályázati felhívás fog megjelenni, melyek kárpotolni fogják a 2014-ben elvesztegetett időt. Az elégedetlenségek alapvetően szaktanácsadóktól, pályázatiróktól származnak és nem az ügyfelektől. Minden ország ugyanabban a helyzetben van. A Partnerségi Megállapodás-t augusztusban elfogadták, Románia 11-ik [...]

402, 2015

Konzulens cégeknek köszönhetők a nagyobb értékű pályázatok

Többnyire szakértő cégekre bízzák a nagyobb értékű pályázatok lebonyolítását a csíkszéki települések vezetői. A kisebb értékű kiírásokra saját alkalmazottaik, esetenként pedig a kistérségi társulások segítségével állítják össze a szükséges iratcsomókat.   Egyre több jelentős összegű uniós kiírásra pályáznak sikeresen a csíkszéki önkormányzatok. Tavaly például uniós pénzből aszfaltoztak le öt kilométernyi mezei utat Csíkszentkirály határában, hozzáfogtak továbbá a Csíkdánfalváról Libán felé [...]

402, 2015

Méhésztanfolyamot hirdet a gazdaegyesület

A 2015–2020-as vidékfejlesztési tervben fokozott támogatásban részesítik a méhészkedéssel foglalkozókat. Csak azok részesülhetnek az uniós és állami támogatásokban, akiknek bejegyzett méhészeti vállalkozásuk van.   A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – Maros (RMGE-Maros) szervezet ezen a héten még elfogad feliratkozásokat a jövő héten induló méhésztanfolyamra – tudtuk meg az egyesület elnökétől, Csomós Attilától, aki azt is elmondta, hogy az elmúlt év [...]

501, 2015

Másfél milliard eurót kap fejlesztésre Románia

Az Európai Bizottság döntése szerint Bukarestnek 1,53 század milliárd eurót folyósítanak a gazdasági versenyképesség növelésére és az európai pénzek lehívásának érdekében.   Az EB jóváhagyta a 2014-20-as időszakra vonatkozó első két Operatív Programot Románia számára. forras: erdely.ma      

501, 2015

Kevesebb adót fizetnek jövőre a gazdák

Jövő évtől mérséklődik a földművelők számára a gázolaj után befizetendő jövedéki adó, miután a kormány hétfőn elfogadta az erre vonatkozó határozatot.   Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter (képünkön) elmondta: a határozat szerint a kormány a 2015–2020-as időszakban támogatást biztosít a földműveseknek a mezőgazdasági tevékenységre használt üzemanyag adójára, így jelentősen csökkennek majd a költségeik.   A tárcavezető kifejtette: akármennyire is emelkedjék a [...]

812, 2014

Száztíz eredményes pályázat

Több mint kétmillió euróhoz segítették hozzá a csíkszéki önkormányzatokat, civil szervezeteket és vállalkozókat az országos vidékfejlesztési programban nyújtott finanszírozás lehívásában immár két éve segédkező a Csík LEADER egyesület munkatársai.   Az egyesületként működő Csík LEADER Akciócsoport huszonhárom község (hetven település) önkormányzatainak, vállalkozóinak és civil szervezeteinek összefogásával jött létre. Céljuk fejleszteni a Csíki-medence, illetve Kászon- és Gyimes-völgye térségét azáltal, hogy támogatási [...]

1911, 2014

Elégedett a mezőgazdasági miniszter

Daniel Constantin szakminiszter szerint Románia mostanig a számára leosztott uniós garanciaalapból (innen fizetik a területalapú, a hegyvidéki, a környezeti támogatást stb.) és a vidékfejlesztési mezőgazdasági alapokból 12,84 milliárd eurót fizetett ki az igénylőknek és pályázóknak. Ez a 2007–2014 közötti időszakban elérhető teljes összeg 80,70 százalékát jelenti. A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós ügynökség ez idáig a garanciaalapból 6,85 milliárd eurót fizetett [...]

1911, 2014

Egyszerűsödött a közbeszerzés

A Vidéki Befektetéseket Finanszírozó ügynökség honlapján tanulmányozhatók a nemzeti vidékfejlesztési terv alapján megvásárolható mezőgazdasági gépek, felszerelések, speciális eszközök irányárai. A listát az agrárminiszter októberben hozott 1571-es rendelete hagyta jóvá. A referenciaárak listája csökkenti a beszerzéseknél eddig tapasztalt rendellenességeket, növelheti a lehívott összegeket, egyszerűsíti a beszerzési folyamatot – idézte David Eugen Popescut, a Vidéki Befektetéseket Finanszírozó ügy­nökség igazgatóját a Jurnalul de [...]

Kérj ingyenes tanácsadást