Támogatott munkahelyek idén végzettek számára európai uniós alapokból
Szerdán a kis- és középvállalkozások marosvásárhelyi területi kirendeltségénél sajtótájékoztató keretében ismertette Török Csaba, az intézmény vezetője annak a POSDRU-pályázatnak a lényegét, amelyet a frissen végzettek célcsoportja számára írtak ki. Ezáltal európai uniós alapok révén nyolcszáz olyan fiatal helyezkedhet el, akik idén fejezték be tanulmányaikat, az érettségi oklevél hiánya sem kizáró jellegű. A Kis- és Középvállalkozások üzleti Környezet és Turizmus [...]
Méhészeket és állattenyésztőket támogat az állam
A kormány október 7-i ülésén elfogadta azt a határozatot, amelynek értelmében az állam de minimis támogatásban részesíti a méhészeket, a május–július közötti esős periódusban elszenvedett veszteségek enyhítésére” – jelentette be Nagy Péter Tamás, az RMDSZ mezőgazdasági államtitkára. Az államtitkár rámutatott, a támogatásra fordított pénzkeret több mint 4,13 millió lej, amelyből a 75-nél kevesebb méhcsaláddal rendelkező gazdák kaptáronként legtöbb 4 [...]
Konkrét tippek EU-s pénzek lehívására
Mely területek élveznek prioritást, mit tegyen egy cég pályázás előtt, mikor érdemes jelentkezni? Szakértők segítségét kértük. Hamarosan beindul a várva várt 2014-2020-as pályázati „szezon”. Augusztus 6-án az Európai Bizottság elfogadta a Partnerségi Szerződést, az Európai Alapok Minisztériuma pedig folyamatosan publikált keretdokumentukat a különböző operatív programokra, intézkedésekre vonatkozólag. Ezek már sejtetik a következő programozási periódus pályázati kiírásainak körvonalait. Október-november között [...]
Egyéni vállalkozást kell létrehozzanak a támogatások haszonélvezői
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, George Turtoi jelentette be a napokban, hogy a jövő évtől egyéni vállalkozást (PFA) kell létrehozniuk azoknak a farmereknek, akik ötezer eurónál nagyobb támogatást kapnak. Ebben a helyzetben lesznek a II. tengely támogatásainak haszonélvezői – ebben a csoportban már nincsenek a jogosultak között magánszemélyek, tehát őket nem érinti az új rendelkezés –, valamint az [...]
Bemutatták a Regionális Operatív Program tervét a 2014'“2020 időszakra Temesváron
A temesvári Megyeháza Multifunkcionális termében szerdán délelőtt bemutatták a Regionális Operatív Program brüsszeli jóváhagyásra váró tervezetét, a 2014–2020-as európai költségvetési időszakra. A rendezvényen részt vett Titu Bojin Temes megyei tanácselnök, Doina Surcel, a Régiófejlesztési és Közigazgatási Minisztérium (MDRAP) igazgatóhelyettese és Sorin Maxim, a Régiófejlesztési ügynökség (ADR Vest) vezérigazgatója. A nagyszabású bemutatóra meghívták a Nyugati Fejlesztési Régió polgármestereit, településmenedzsereit és [...]
Több mint 20 millió eurós támogatást nyert el Románia vízügyi munkálatokra
KöZLEMéNY: Pásztor Sándor, az RMDSZ vízügyi államtitkára szeptember 17-én és 18-án Luxemburgban annak a szakértői cégnek a képviseletével tárgyalt, amely az Európai Bizottság vízügyi és árvízvédelmi konzultánsa. „Több mint 20 millió eurós 90%-ban vissza nem térítendő támogatást nyertünk el, amelyet 2015 végéig az Európai Bizottság EU-s alapokból finanszíroz” – hangsúlyozta az RMDSZ államtitkára. Pásztor Sándor elmondta, már jövő héten [...]
2014-2020 ROP: fürdőhelyekre, marketingre, hőszigetelésre is lehet majd pályázni
Benyújtotta a kormány Brüsszelnek a Regionális Operatív Programot, amelyben a Duna-Delta elkülönített összeget kap. Szávics Petra a többi prioritásról is beszélt. Hivatalosan is benyújtotta az Európai Bizottságnak a 2014-2020-ra vonatkozó Regionális Operatív Programot (ROP) és Adminisztratív Kapacitás Operatív Programot (AKOP) augusztus 25-én a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium. Arról, hogy mi szerepel a dokumentumokban, Szávics Petra, az európai alapokért [...]
Több támogatáshoz juthatnak az erdélyi gazdák
A 2015-től érvénybe lépő új vidékfejlesztési programról, valamint a növénytermesztés és állattenyésztés terén történő változásokról számolt be a Maros megyei gazdáknak Nagy Péter Tamás, az RMDSZ mezőgazdasági államtitkára hétvégén, a mikházi Csűrszínházban szervezett gazdanapon. „Az új vidékfejlesztési program a kis- és családi gazdaságokra alapoz, valamint a növénytermesztési és állattenyésztési támogatások is összhangban vannak ezzel” – hangsúlyozta Nagy Péter Tamás, majd [...]
Külföldön élő románok cégindítását is támogatná a kormány
A külföldön élő romániai állampolgárok is pályázhatnak majd EU-s alapokra – jelentette ki Eugen Teodorovici uniós alapokért felelős miniszter, aki szerint a POSDRU program keretében a célra külön keretösszeget hoztak létre. „Két területre is fókuszálunk. Segítenénk azokat a külföldön élő románokat, akik munkanélküliek, valamilyen oktatási intézmény végzettjei, hogy könnyebben találjanak munkákat. Ugyanakkor azt is támogatnánk, hogy a külföldön élők kiscégeket [...]
Három regionális kórház épül EU-alapokból
Három regionális kórházat fogunk felépíteni kizárólag európai alapokból Iași-ban, Kolozsváron és Craiovában, ez lévén a legfontosabb beruházás a 2014–2020-as partneri szerződésben, melynek értéke közel egymilliárd euróra rúg – jelentette be Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter. „Sikerült megállapodnunk egy egymilliárd euró értékű partneri szerződésben a 2014–2020-as időszakra. A szerződés keretében utalunk ki alapokat az infrastruktúrára, a szűrésre, a kutatásra és a személyzet [...]